Súlyos következmények

2025. szeptember. 12., 14:05   |    

Súlyos következmények

Nemcsak a fegyelmi bizottság, hanem az illetékes bíróság is döntést hozott a Bács-Kiskun vármegyei bajnokságban történt üggyel, Katymári FC–Bácsborsód SK mérkőzés játékvezetőjének bántalmazásával kapcsolatban.

A Bács-Kiskun Vármegyei bajnokság III. osztályában játszott Katymári FC–Bácsborsód SK bajnoki találkozó (1–0-s vendégvezetésnél) a 77. percben szakadt félbe 2023. október 21-én. A játétvezető kiállította a vendégek egyik játékosát, aki ezt követően megütötte a mérkőzést félbeszakító bírót. A vármegyei szövetség fegyelmi bizottsága 25 évre tiltotta el a játékvezetőt bántalmazó labdarúgót, az ügy pedig a bíróságon folytatódott.

Az illetékes járásbíróság szintén elmarasztalta a vétkes futballistát, akit garázdaság bűntettében, illetve testi sértés vétségében bűnösnek talált, ezért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és emellett két évre eltiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvények látogatásától.

A Magyar Labdarúgó Szövetség számára kiemelten fontos a játékvezetők testi épségének védelme, hangsúlyozva, hogy a tisztelet és a sportszerűség a labdarúgás alapértékei közé tartozik. Ennek erősítését segítheti, hogy a mostani szezonra nemcsak az első, a másod- és harmadosztályban, hanem a vármegyei bajnokságokban is bevezette a szövetség a „Csak a csapatkapitány” protokollt, aminek célja, hogy visszaállítsa a párbeszéd és a kölcsönös tisztelet kultúráját. A játékvezető és a csapatkapitány közötti szorosabb együttműködés, összhang segíthet a sportszerűség és a tisztelet légkörének megteremtésében, ami a játék egészére is pozitív hatást gyakorolhat.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom