Vágner Lászlót köszöntötte az MLSZ

2026. január. 12., 13:56   |    

Vágner Lászlót köszöntötte az MLSZ

Az 1998-as világbajnokságon is közreműködő korábbi játékvezetőt 70. születésnapja alkalmából ajándékozta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Vágner László december 24-én ünnepelte 70. születésnapját, ebből az alkalomból a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában rendeztek köszöntést hétfőn. Vágner László Juhász Lászlótól, az MLSZ alelnökétől, valamint Hanacsek Attilától, a Játékvezetői Bizottság elnökétől vette át a szövetség ajándékát. Vágner László munkásságát Berzi Sándor korábbi MLSZ-alelnök, Sipos Jenő, korábbi szóvivő, valamint Vámos Tibor versenyigazgató is méltatta az ünnepségen. A köszöntő beszédekben elhangzott: Vágner László a mai napig példakép a fiatal játékvezető-generációk előtt, nemzetközi sikerekkel kísért munkássága egybeesett a hazai játékvezetés aranykorával, hiszen annak idején Puhl Sándorral együtt a világ legjobb futballbírói közé tartoztak, ezt támasztja alá például, hogy 1996-ban Vágner László és Puhl Sándor is Bajnokok Ligája-elődöntőt vezetett, és mindketten vettek részt világbajnokságon is.

Vágner László 70 éves

Vágner László 70 éves

December 24-én ünnepli hetvenedik születésnapját az egykori kiváló, világbajnokságon is lehetőséget kapó FIFA-játékvezető, Vágner László.

Tovább


MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom