Vecsésen készültek az új idényre a futsaljátékvezetők és ellenőrök

2023. szeptember. 04., 18:37   |    

Vecsésen készültek az új idényre a futsaljátékvezetők és ellenőrök

Hűen a hagyományokhoz az országos futsalkerethez tartozó NB I-es, NB II-es játékvezetők és ellenőrök augusztus végén tartották meg nyári felkészítő edzőtáborukat.

Az NB I-es keret tagjai már két héttel korábban, a bajnokság indulását megelőzően számot adtak fizikai és elméleti felkészültségükről, a futsalos kollégáik az előző három napban vettek részt hasonló három napos kurzuson, amely a megszokottaknak megfelelően fizikai felmérővel kezdődött. Előbb az NB II-es játékvezetők számoltak be felkészültségükről, ezt követően pedig az első osztályú keret tagjai kezdték meg az edzőtábort az Üllői Sportcsarnokban.

A nap hátralévő részében a vendégeké volt a főszerep. Hanacsek Attila, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke megnyitójában szót ejtett az immár a futsal szakágra is kiterjesztett, a játékvezetők teljesítményét monitorozó statisztikai teljesítményértékelő-rendszerről is, míg Turzó József, a futsal-szakágvezető beszélt az edzők és a játékvezetők kapcsolatáról, az edzői lélektanról. Az MLSZ versenyszervezési osztályától Mersich Péter tartotta meg szokásos tájékoztatóját a játékvezetők részére az új bajnoksággal kapcsolatos versenyszervezési tudnivalókról.

A szakmai program gerincét az MLSZ JB meghívására az edzőtáborban vendégeskedő FIFA és UEFA játékvezetői instruktora, Mr. Massimo Cumbo előadásai alkották. A volt kiváló FIFA-játékvezető, aki nem mellesleg Kovács Gáborral a 2010-es budapesti futsal Európa-bajnokság döntőjét vezette, a várhatóan hamarosan életbe lépő szabályváltozásokat, illetve a nemzetközi szövetség állásfoglalásait, iránymutatásait ismertette előadásában. Természetesen nem maradtak el az előző szezon kritikus szituációit is elemző videós foglakozások, és a játékvezetők teljesítményét értékelő keretértekezletek sem.

Az edzőtábor időpontjában Zimonyi Péter Lengyelországban minitornán vett részt, majd szeptemberben a Kovács Gábor, Szilágyi Norbert, Dr. Tóth Tolnay Annamária hármas utazik Mariborba, ahol a Szlovénia–Csehország vb-selejtező mérkőzést fogják vezetni.

 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS