Sikeres újraélesztés a játékvezetők lélekjelenlétének köszönhetően

2018. augusztus. 31., 14:29   |    

Sikeres újraélesztés a játékvezetők lélekjelenlétének köszönhetően

Szokás szerint éppen edzettek az orosházi Mátrai Sándor stadionban a labdarúgó-játékvezetők, amikor jajveszékelésre lettek figyelmesek.

– Tréning közben egyszer csak azt hallottuk, hogy a hozzátartozóink kiabálnak: láttuk, hogy egy bácsi a salakpályán arccal lefelé mozdulatlanul fekszik. Odasiettünk, felmértük a helyzetet. Minimális keringése volt, stabil oldalfekvésbe tettük. Aztán arra kellett rádöbbennünk, hogy megállt a szíve, és nem lélegzett. A közelben lévők azonnal hívták a mentőket – idézte fel az augusztus 28-án délután történeteket Lovas László NB II-es játékvezető, aki 8 esztendeje az országos keret tagja.

– Elkezdtük az újraélesztést. Mivel vannak egészségügyi alapismereteim, és pedagógusként tisztában kell lenni az életmentéssel, tudtam, hogy ilyenkor mit kell cselekedni. A mentoráltammal, György Balázs, a 20 éves, civilben tűzoltó, feltörekvő megyei játékvezetővel együttes munkával próbáltuk visszahozni az életbe a bácsit, közben pedig telefonon kaptuk a tanácsokat a mentőállomásról. Szerencsére gyorsan kiérkeztek, és már úgy adtuk át, hogy volt pulzusa. Úgy tudom, hogy azóta kielégítő lett az állapota, a családja a közösségi portálon köszönte meg a gyors beavatkozást.        

A képen balról második Pusztai Zoltán (aki a bácsi unokájára vigyázott), balról harmadik Gyuga Zsolt (aki a mentőt írányította és a környéket biztosította a jobbról a második György Sándorral), balról negyedik György Balázs (aki érdemben nagyon sokatt tett) és jobbról első Lovas László


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS