Iványi Zoltán és Solymosi Péter is szögre akasztotta a sípot
A hétvégén utolsó mérkőzésein dirigált az elmúlt évtizedek két meghatározó hazai játékvezetője, Iványi Zoltán és Solymosi Péter.
Iványi Zoltán 2001-ben tette le a játékvezetői vizsgát, és 2006-ban lett az élvonalbeli keret tagja. Az élvonalban összesen 260, a másodosztályban 95 mérkőzést vezetett. A hazai működés mellett külföldön is megállta a helyét, 12 külföldi találkozón vállalt szerepet. 2007-ben és 2009-ben megkapta az Év futsaljátékvezetője elismerést, míg 2010-ben, 2017-ben és 2018-ban az Év NB I-es játékvezetője lett.
"A négy Magyar Kupa-döntőmet tartom a legemlékezetesebb mérkőzéseimnek. Szinte minden mérkőzésemet fel tudom idézni, de e négy találkozó emléke maradt meg bennem a legerősebben" – mondta Iványi Zoltán, aki 2011-ben a Videoton FC – Kecskeméti TE, 2015-ben a Ferencvárosi TC – Videoton FC, a 2016-os Újpest FC – Ferencvárosi TC és a 2019-es Budapest Honvéd – Videoton FC MK-döntőkön fújta a sípot.
Iványi Zoltán búcsúmérkőzése a szombati Ferencváros-Budapest Honvéd bajnoki volt.
Solymosi Péter 1995-ben tette le a játékvezetői vizsgát, és húsz éven keresztül, 2001 és 2021 között volt tagja az NB I-es keretnek. Az élvonalban 331 mérkőzést vezetett, míg a másodosztályban 139 alkalommal bíráskodott.
"Sok rangos és kiváló mérkőzésen működhettem közre, közülük a 2017-es Magyar Kupa-döntő, a Ferencváros-Vasas találkozó áll a legközelebb a szívemhez" – mondta Solymosi Péter, aki 56 külföldi mérkőzésen is közreműködött pályafutása során.
Solymosi Péter 2006-ban, 2007-ben, 2015-ben és 2017-ben is elnyerte az Év játékvezetője díjat. Búcsúmérkőzése a szombati MTK Budapest-Paksi FC találkozó volt.