Edzőtáborban készültek az országos játékvezetők a bajnoki rajtra

2021. július. 29., 23:02   |    

Edzőtáborban készültek az országos játékvezetők a bajnoki rajtra

A hétvégén rajtoló NB I, NB II és NB III előtt a FIFA által előírt követelményeket teljesítették a játékvezetők. Az első osztályú mérkőzések már videóbírók segítségével indulnak.

Az NB I-es és NB II-es játékvezetők, asszisztensek és ellenőrök nyári felkészítő edzőtáborozására Telkiben, az MLSZ edzőképző központjában került sor az elmúlt hétvégén. A négynaposra nyúló sűrű programsorozat alkalmával különböző szakmai előadásokat, elemzéseket hallgattak, szellemi teszteket töltöttek ki a résztvevők. Az MLSZ sporttelepén tartott edzőtáborban részletesen áttekintették a friss szabályváltozásokat is, hogy azok helyes alkalmazása mellett indulhassanak a következő bajnokságok. Emellett a játékvezetők a FIFA által előírt komoly megterhelést jelentő fizikai felmérőt teljesítettek Budapesten, az Ikarus Sporttelepen. Az érintettek az előírások szerint csak ezek eredményes végrehajtása után vehetnek részt a különböző bajnoki osztályok mérkőzésein.

Az NB III-as játékvezetők és ellenőrök egy héttel korábban hasonló komolysággal készültek a harmadosztályban induló bajnokságra, valamint ők is sikeresen részt vettek a kötelező elméleti teszten és fizikai felmérőkön.

Indul a VAR rendszer Az NB1-ben.

 Az MLSZ Játékvezető Bizottsága videóbírós képzést tartott 45 játékvezető és asszisztens bevonásával az elmúlt közel egy évben. A FIFA szigorú követelményeinek megfelelően előbb elméleti képzések során készültek a játékvezetők és az asszisztensek, majd szimulátorok alkalmazásával mérkőzésjeleneteket elemeztek. Csak ezek után léphettek a képzés következő szintjeire. Tavasszal, az előző szezon első osztályú bajnoki mérkőzésein offline módban gyakorolták a VAR protokollban előírtakat. Június hónapban már az MLSZ által megrendezett VAR Kupán élesben adtak számot felkészültségükről az érintettek.

VAR-projekt: Célegyenesben a felkészülés

VAR-projekt: Célegyenesben a felkészülés

Vasárnap délután véget ért a magyar játékvezetők felkészítése a videóbíró-rendszer használatára, július végén, az OTP Bank Liga rajtján elkezdődhet a VAR magyarországi alkalmazása.

Tovább

A komoly felkészülés eredményeként a FIFA engedélyezte a VAR rendszer használatát Magyarországon, így hétvégén már az összes első osztályú bajnoki mérkőzésen videóbírók fogják segíteni a játékvezetők munkáját.

A hat mérkőzés VAR csapatai (videóbírók, videóbíró asszisztensek és visszajátszási operátorok) szerdán egésznapos tréningen ismételték át a protokollban foglalt szabályokat és mérkőzés szituációk elemzésével gyakoroltak, hogy sikeresen indulhasson a VAR rendszer az NB I-ben. A visszajátszási operátorok még előtte hétfőn és kedden külön képzéseken is részt vettek, hogy az élő mérkőzéseken az elemzések időtartamai a lehető legkevesebb időbe teljenek, kevesebbet álljon a játék és ezáltal még élvezhetőbbé váljon az elsőosztályú bajnokság.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS