Új kihívásokra koncentrál a játékvezetőként visszavonuló Kassai Viktor

2019. december. 29., 17:00   |    

Új kihívásokra koncentrál a játékvezetőként visszavonuló Kassai Viktor

Az elmúlt két évtized legsikeresebb magyar játékvezetőjét nem látjuk többé a hazai és külföldi futballpályákon. Közel harmincéves pályafutása alatt megszerzett tapasztalatát más területen hasznosítja a jövőben.

Kassai Viktor 1990-ben, tizenöt évesen tette le a játékvezetői vizsgát, és mindössze huszonnégy évesen már az NB I-ben vezetett mérkőzéseket. Nem sokkal később az ország egyik legjobb játékvezetőjeként tartották számon, 2003-ban, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának ajánlására a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) keretébe került.

Kitartó munkával és folyamatosan magas színvonalú ténykedéssel 2007-ben került a világ elitjátékvezetői közé, ebben az évben három mérkőzésen működött közre az U20-as világbajnokságon, 2008-ban a pekingi olimpia döntőjét vezette, 2010-ben pedig már a dél-afrikai felnőtt világbajnokságon kapott szerepet: két csoportmérkőzést, egy nyolcaddöntőt és a spanyol-német elődöntőt vezette.

2011-ben addigi legrangosabb küldését kapta, május 28-án a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője volt, ezzel 35 évesen minden idők legfiatalabb olyan játékvezetője lett, aki BL-döntőt dirigálhatott. Még ugyanebben az évben az IFFHS a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Kassai Viktor névjegye

Születési hely, idő:
Tatabánya, 1975. szeptember 10.
Játékvezetői vizsga helye, ideje: Bicske, 1990. június
Első mérkőzése partjelzőként: Szárliget-Óbarok, 1990. június
Első mérkőzése játékvezetőként: Kecskéd-Vértessomló ifjúsági, 1991. október
Első felnőtt mérkőzése: Ászár-Császár, 1993. április 11.
Országos kerettagság kezdete: 1997. július
Első NB I-es mérkőzése: Zalaegerszeg-BVSC, 1999. március 20.
FIFA kerettagság kezdete: 2003. január 1.
Első nemzetközi mérkőzése: Plovdiv – Kelet-Szlovákia, UEFA Régiók Kupája, 2000. október 24.

A számos BL-összecsapás mellett bíráskodott a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságon, és ő lett az első játékvezető, aki 2016-ban – a klubvilágbajnokságon – igénybe vette az új technológia, a videóbíró segítségét. A magyar élvonalban idén novemberben állított fel új játékvezetői rekordot, ekkor vezette 322. NB I-es mérkőzését.

– Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Nagyon köszönöm mindenkinek, a szövetségnek, vezetőknek, pályatársaknak, akik segítettek ez alatt az időszak alatt, hiszen nélkülük nem érhettem volna el sikereket működésem során. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is 

– mondta az mlsz.hu-nak visszavonulásáról Kassai Viktor.

Kassai Viktorral együtt visszavonul asszisztens társa, Ring György is, aki az elmúlt évtizedek legsikeresebb magyar játékvezető-asszisztensének vallhatja magát. Asszisztensként Ring György 285 NB I-es találkozón működött közre, emellett pedig számtalan kiemelkedő nemzetközi mérkőzésnek is részese volt. A 2011-es BL-döntő mellett részt vett két Európa-bajnokságon és a 2016-os klubvilágbajnokságon is.

 

Kassai Viktor nemzetközi tornái:

2005: U19-es Európa-bajnokság, Észak-Írország
2007: U20-as világbajnokság, Kanada
2008: Európa-bajnokság, Ausztria és Svájc (tartalékként)
2008: olimpia, Peking, ő volt a döntő játékvezetője
2009: U17-es világbajnokság, Nigéria
2010: világbajnokság, Dél-afrikai Köztársaság. A csoportkörben a Brazília-Koreai NDK és az Uruguay-Mexikó találkozókat, a nyolcaddöntőben a Ghána-Egyesült Államok, az elődöntőben a Spanyolország-Németország mérkőzést vezette.
2011: Bajnokok Ligája-döntő
2012: Bajnokok Ligája-elődöntő
2012: Európa-bajnokság, Lengyelország és Ukrajna. A csoportkörben a Spanyolország-Olaszország és az Ukrajna-Anglia meccset vezette.
2013: Bajnokok Ligája-elődöntő
2013: U20-as világbajnokság, Törökország
2016: Európa Liga-elődöntő
2016: Európa-bajnokság, Franciaország. Ő vezette a Franciaország-Románia nyitómérkőzést, a svéd-olaszt csoportmérkőzést és a német-olasz negyeddöntőt. A fináléban negyedik játékvezetőként működött közre.
2016: FIFA Klubvilágbajnokság-elődöntő
2017: U20-as világbajnokság, Dél-Korea


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS