Továbbképzésen a játékvezetők

2007. szeptember. 17., 11:01   |    

Továbbképzésen a játékvezetők

A múlt csütörtökön - miután a MAFC sporttelepén elvégezték a kötelezően előírt fizikai felméréseket - az országos kerethez tartozó játékvezetők és asszisztensek vették birtokukba az MLSZ székházát.

A megjelent 92 résztvevő számára ezúttal sem jelentett gondot a FIFA által előírt szintek teljesítése. A délutáni programot az élvonalbeli bajnoki mérkőzések kritikus jeleneteinek elemzése nyitotta.

A nap fő irányvonalát a játékvezetői ítéletek kiszámíthatósága, a következetes szabályalkalmazás és a játékvezetők döntések miatti felelősségérzetének kérdése jelentette. Vágner László, az MLSZ JB elnöke több felvétellel támasztotta alá, hogy volt néhány „könnyelmű” döntés, ugyanakkor ennek ellenkezője is előfordult: néhány esetben a játékvezető nem vállalta fel a nyilvánvaló gólhelyzet megakadályozásával, a szándékos durvasággal összefüggő kiállítást.

Ahogy a nemzetközi és hazai felvételekből is látható, egyre nehezebb az asszisztensek dolga - jó néhányan pihentek is az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a JB elnöke hangsúlyozta, hogy csak a televíziós felvétel, vagy ellenőri jelentés alapján egyértelműen, bizonyíthatón hibázók kerülnek elmarasztalásra. Az asszisztensek koncentrálásáról, az együttműködés fontosságáról nagyon szemléletes, gyakorlatias előadást tartott Székely Ferenc, világbajnokságot is megjárt volt FIFA-asszisztens.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS