Továbbképzés a futsal játékvezetőknek

2008. február. 12., 13:04   |    

Továbbképzés a futsal játékvezetőknek

Az NB I-es és NB II-es futsal mérkőzéseken közreműködő hatvan játékvezető vasárnap felkészítésen vett részt az MLSZ székházában.

A szakágat vezető Szabó János megnyitójában értékelte a bajnokság mérkőzésein nyújtott eddigi teljesítményeket, s részletesen kitért a legnagyobb visszhangot kiváltó játékvezetői döntésekre. Természetesen szó esett a szakág jelentős nemzetközi sikereiről is.

Ezután az MLSZ JB elnöke, Vágner László tájékoztatta a jelenlévőket a sportág országos térnyeréséről, valamint a játékvezetők ez irányú felelősségéről. Nagy hangsúllyal került szóba a bírók határozott, de udvarias fellépése a játékosokkal és vezetőkkel szemben.

Fontos téma volt a két év múlva hazánkban megrendezendő futsal EB, ami szintén jelentős kihívást jelenthet majd a játékvezetők számára.

Ezt követően írásbeli felmérő és video-teszt formájában vizsgáztatásra került sor. A nap további részében a portugáliai Eb-döntőn résztvevő Török Károly mutatta be - DVD segítségével - a legfontosabb szabályértelmezéseket.

Szintén színvonalas előadás formájában adta át tapasztalatait kollégáinak Kovács Gábor FIFA-játékvezető.

Az egész napos programra meghívást kaptak a csapatok vezetői, edzői is. Sajnos Kénoszt Ferenc kivételével - aki alkotóan segítette a továbbképzés munkáját - egyetlen klub sem élt a lehetősséggel.

Bár a február elsődlegesen a válogatott mérkőzések hónapja, a bajnokság még hátralévő mérkőzései és a rájátszás nagy feladatot jelenthetnek a játékvezetőknek.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS