Török Károly vezeti a futsal világbajnokság döntőjét

2008. október. 18., 10:05   |    

Török Károly vezeti a futsal világbajnokság döntőjét

Megtörtént az, amit csak titkon reméltünk: vasárnap, magyar idő szerint 15.30-kor a futsal világbajnokságok történetében először Török Károly személyében magyar játékvezető dirigálja finálét. A Rio de Janeiróban megrendezendő meccs másik játékvezetője a kolumbiai Lopez Fabian lesz. A FIFA-rendezvény döntőjében a házigazdák a négy évvel ezelőtti győztessel, Spanyolországgal találkoznak.

Érdekesség, hogy az előző világbajnokságon Tajpejben ugyanerre a mérkőzésre már az elődöntőben sor került, s azt a meccset szintén Török Károly dirigálta.

A nemzetközi futsal-körökben is nagy tekintéllyel rendelkező játékvezető így elmondhatja, hogy a sportág minden világeseményének döntőjét levezette. A három Eb-finálé és négy futsal (BL) kupadöntő után a sportág legrangosabb világeseményén búcsúzhat tíz év után a nemzetközi porondtól.

Török Károly azonban várhatóan nem távozik a futsal életből, hiszen a szövetség vezetői már most jelezték, hogy a jövő évtől nemzetközi ellenőrként számítanak munkájára.

A fenti hír a magyar játékvezetés nem mindennapi sikerét is jelenti: ebben az évben a FIFA három világversenyt rendezett, s mindhárom finálét honfitársunk kapta.

A franciaországi strandlabdarúgó vb döntőjét, a Brazília - Olaszország meccset Mészáros István dirigálta - ő jelenleg egyetlen európaiként a sportág első ázsiai játékán, Baliban és Indonéziában fújja a sípot.

Ki ne emlékezne az olimpiai labdarúgó torna döntőjére (Argentína - Nigéria), amelyen a Kassai Viktor, Erős Gábor, Vámos Tibor képviselte hazánkat, közmegelégedésre bíráskodva.

Török Károly jelölésével pedig százszázalékos lett a siker.

Csak halkan jegyezzük meg, hogy a novemberben, Chilében rendezendő női U20-as világbajnokságra Európából öt játékvezető utazik, s közöttük van Gaál Gyöngyi, akinek egyik segítője szintén magyar, Kulcsár Judit lesz...


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS