Tavaszi zsongás Szabolcs-Szatmár-Beregben

2008. március. 13., 18:46   |    

Tavaszi zsongás Szabolcs-Szatmár-Beregben

Más megyékhez hasonlóan sűrű, tartalmas időszakon vannak túl a szabolcs-szatmár-beregi játékvezetők.

Szokás szerint még az elmúlt esztendő végén egyeztette a JB elnöksége az éves programtervet, s a megyében ennek megfelelő ütemben haladnak. Ezúttal Kisvárdán találkoztak a megyei „sporik” s futballoztak egy jót a teremben - a hangulatra ezúttal sem lehetett panasz.

A nyíregyházi stadionban a hajdú-bihari és a borsod-abaúj-zempléni kollégákkal közösen tartották meg a Tisza-csoport NB III-as tesztjét. A játékvezetők előbb a rekortánon adtak számot fizikai felkészültségükről, majd a konferenciateremben és az étteremben folytatódott az egész napos program, ahol elméleti képzésben részesültek.

Március első napján rendezték meg a frissítő kurzust, amelyen még a megyei negyedosztályban működő játékvezetők is nagy elánnal vetették bele magukat a felkészítő jellegű munkába. A nyíregyházi futótesztet követően Nagykállóban igyekeztek minél hatékonyabban felvezetni az azóta már megkezdődött tavaszi szezont. Aki sikertelenül tesztelt, vagy nem tudott megjelenni aznap, március 17-én pótolhatta a hiányosságokat.

Véget ért a bő két hónapos alapfokú kurzus is. Harmincegyen vizsgáztak le, ami azért is megbecsülendő adat, mert évek óta húsz-huszonöt fő cselekedett hasonlóképpen, és nem kis próbatétel még 'rátenni egy lapáttal' a toborzás terén. Örömteli, hogy közülük huszonheten szeretnének játékvezetők lenni. Rátermettségükről gyakorló meccseken is meggyőződhettek az oktatók. Hamarosan kiderül, hogy éles helyzetben mit tudnak megvalósítani a kurzus során elsajátított információkból.
 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS