Szabolcsban az életmentőt is díjazták

2008. december. 05., 10:18   |    

Szabolcsban az életmentőt is díjazták

A napkori Aranyalma Étteremben zárták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgó-játékvezetők az évet. A díjakat és az elismeréseket dr. Helmeczy László, az MLSZ alelnöke adta át.

– Az Év játékvezetője-díjat 2004 után ismét Takács János kapta. Akkor azzal érdemelte ki, hogy sikerült bekerülnie az országos keretbe, az idén pedig bemutatkozhatott az élvonalban is – közölte Hajdó Attila, a megyei JB elnöke. – Az utánpótlás-játékvezetők számára kiírt Tamás Lajos-díj a régóta megbízható teljesítményt nyújtó Hadházi Lászlót illeti, a feltörekvő tehetségek közül a legérdemesebbnek felajánlott Lengváry József-díjat pedig Szilágyi Norbert vehette át. Bízom abban, hogy az elismerés mindhármuknak plusz motivációt jelent a folytatásban.

Domokos János, a megyei labdarúgó szövetség főtitkára különdíjjal jutalmazta Gagna Csabát, aki egy, a mérkőzés közben rosszul lett pusztadobosi ifistának megmentette az életét, amikor nagy lélekjelenléttel kiszabadította a fiatal hátraszorult nyelvét.

A bálozók között ott volt az ibrányi Kulcsár Judit is, a FIFA-asszisztens a nemrég véget ért U20-as női világbajnokságon töltött el három hetet Chilében, ahol a Kína – Argentína és a Kanada – Kongó találkozón kapott bizonyítási lehetőséget Gaál Gyöngyi játékvezető segítőjeként.

A bíróválogatott hétvégén elutazik Gyöngyösre, ahol az ország összes megyéjének játékvezetői mérik össze futballtudásukat - és nem utolsósorban ápolják sportbaráti kapcsolataikat. Noha nincsenek vérmes reményeik, Kiss Lajos csapatvezetőt ismerve a pályára lépő játékosoknak utolsó leheletükig küzdeniük kell a Bács-Kiskun, a Zala, a Veszprém és a Fejér elleni csoportmeccseken.
 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS