Síp és Zászló - immár másodszor
Az áprilisi bemutatkozó szám után másodízben jelent meg az MLSZ JB gondozásában a Síp és Zászló elnevezésű országos labdarúgó-játékvezetői kiadvány.
A Telkiben rendezett edzőtáborra időzített 20 oldalas, színes számból kiderül, hogy milyen impulzusokkal távozott Budapestről Fernando Tresaco-Garcia, a FIFA JB spanyol fejlesztési igazgatója. Kassai Viktor a világbajnokságot megelőző dél-afrikai kurzuson járt, erről tartott élménybeszámolót. Erős Gábor és Viszokai László szaúd-arábiai és egyiptomi tapasztalataikat összegezték. 'Miért nehéz feladat instruktornak lenni Magyarországon?' címmel Ring János többek között azt ecsetelte, hogy a szakkommentátorok megjegyzéseinek mekkora a súlya, nagyban befolyásolhatják a tévénézők véleményalkotását pozitívan és negatívan egyaránt. Solymosi Péter átlépte a százas bűvös határt, ebből az apropóból tekintett vissza eddigi pályafutására. Stamler Péter 13 éve vezeti a központi fizikai edzéseket, komolyan veszi a felkészítést. A módszereibe, a tréningek megalkotásába engedett betekintést nyerni. Bemutatkozási lehetőséget kapott az országos keretben újonc öt játékvezető és négy asszisztens, valamint a régi-új ellenőr, Kurmai Zoltán. A megyék közül ezúttal Nógrád, Pest és Zala adott hírt magáról. Hangulatjelentés készült a nyíregyházi megyei JB-elnöki találkozóról. Kulcsár Judit személyében Magyarországon először közreműködött női asszisztens a férfi NB I-ben, a finnországi női Európa-bajnokságra készülő hölgy felidézte a debütálását. Mészi, a homok ura címmel Mészáros István, a beach soccer specialistája szólalt meg.
Végezetül a múltidéző sztorizás jegyében Bognár István tálalt egy mulatságos történetet, amely a tatai edzőtábor étkezőjében esett meg. Íme:
'Az országos labdarúgó-játékvezetők és a kuvaiti röplabdások együtt táboroztak a honi sportparadicsomban. Történt egy napon, hogy a délutáni kurzusunk kissé elhúzódott. A vacsora ideje is kitolódott, elszórtan érkeztünk az ebédlőbe. Ugyanígy jártak a kuvaiti röpisek is, akik részére külön főztek a konyhán. Úgy este hét óra tájban is szivárogtak még egyesek a maradék vacsorára. A játékvezetők között volt egy igen csak pigmentált, aki a kuvaiti röpisek között is simán befért volna a tágabb csapatba - Ágoston Janiról van szó. Pechére egyedül botorkált a kiszolgáló pulthoz. Jani barátunk kíváncsian bámult a kondérok aljára, leste a maradék mennyiséget és annak összetételét. A pulton belül egy igencsak termetes szakácsnő - aki már legszívesebben az otthona után vágyott és igyekezett volna haza - szemügyre vette Jánost. Echte kuvaitinak nézhette, ugyanis magyarul megszólalva, idegesen rángatózva az alábbi kísérőszöveget intézte a majdnem idegen játékvezetőnk felé: 'Te, hol a k... anyádban voltál eddig, most kell jönni zabálni!?' Jánosunk szeme kikerekedett, azonmód szájzárat kapott, levegőt nem tudott venni egy ideig. A termetes szakácsnő tovább fokozta: 'Most mit bámulsz, te, már csak amit visszahoztak, azt fogod kapni.' A kuvaitinak nézett magyar összeszedte minden erejét, majd elcsukló hangon válaszolt: 'Az elnök hivatott, és nem tudtam, csak most jönni, de már igazából nem is vagyok éhes.' A szakács néni átélte azt, amit néhány perce Jánosunk, az ő száját sem hagyta el egy darabig egyetlen szó. Kisvártatva annyit mondott: 'Bocsánat, tévedtem, tudja, ezek a külföldiek...' Egymás szemébe néztek: János huncutul rákacsintott, és nagyot nevettek mindketten. Mondanom sem kell, hogy a mi asztaltársaságunk mindezt végig követte, és a hahotánk talán megrázta az égieket is.'