Siófokon tartották a játékvezetők bálját

2018. február. 07., 13:16   |    

Siófokon tartották a játékvezetők bálját

Az előző évihez hasonló helyszínen, a siófoki Hotel Azúrban rendezték meg a Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testületének 2018-as bálját.

Több mint háromszázötven játékvezető gyűlt össze a Balaton partjánál. A népes vendégsereg az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett meg a tradicionális JT-bálra, minden megye képviseltette magát. Tóth Vencel, az MLJT elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy ez az összetartozás bálja, hiszen sok olyan aktív és nem aktív játékvezető, asszisztens, illetve ellenőr van, akik egyébként csak ilyenkor, évente egyszer találkoznak egymással.

Hűen a hagyományokhoz a bál keretében gratuláltak a jubiláns játékvezetőknek, ellenőröknek.

25 éve vizsgázott:

Farkas Balázs
Horváth Attila
Kis Zoltán
Kiss Norbert
Mészáros István
dr. Szabó Péter
Vígh Tibor

30 éve vizsgázott:
Georgiou Grigorisz
Hegedüs Attila

35 éve vizsgázott:
Bajkai János
Vágner László
Vámos Tibor

40 éve vizsgázott:

Berger József
Hidasi Gyula
dr. Jekő József
Kálmán Imre
Marosvári Csaba
Stamler Péter
Varga Sándor

45 éve vizsgázott:

Ádám Mihály
Andor Ferenc
Kóródi László
Márton Sándor

50 éve vizsgázott:

Drigán György
dr. Kamarás István

Elbúcsúztatták az ellenőri pályától a 70 esztendős Hazafi Miklóst, Stamler Pétert és Szekeres Ferencet. Köszöntötték a 75 éves Büki Lászlót és Kósik Frigyest. Az is bevált tradíció, hogy ez alkalommal adják át a FIFA-kerettagok jelvényeit.

A nemzetközi kerettagok (alfabetikus sorrendben):

FIFA-játékvezetők:

Andó-Szabó Sándor, Bognár Tamás, Farkas Ádám, Gaál Gyöngyi, Karakó Ferenc, Kassai Viktor, Kulcsár Katalin, Urbán Eszter, Vad II István

FIFA-asszisztensek:

Albert István, Berettyán Péter, Buzás Balázs, Georgiou Theodoros, Kóbor Péter, dr. Kulcsár Judit, Lémon Oszkár, Makkosné Petz Brigitta, Ring György, Szert Balázs, Török Katalin, Tóth Vencel, Vad Anita, dr. Varga Zsolt,    

FIFA-játékvezetők, futsal:

Farkas Balázs Kovács Gábor Szilágyi Norbert

FIFA-játékvezetők, strandlabdarúgás:

Baghy Csaba
Legeza László

 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS