Sikeres volt a téli továbbképzés Nógrád megyében

2007. február. 28., 11:57   |    

Sikeres volt a téli továbbképzés Nógrád megyében

A Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága három napra szervezte meg a téli szakmai továbbképzéseket.

A megyei II., illetve III. osztályban működő játékvezetők február 24-én Salgótarjánban és 25-én Balassagyarmaton vettek részt a szakmai napon. A megyei I. osztály és az NBIII-as keretek részére március 3-án szintén Balassagyarmaton került megrendezésre a továbbképzés.

Azért esett a választás erre a helyszínre, mert a megyében csak itt van műfüves pálya, amelyen az időjárástól függetlenül a fizikai teszt sikeresen végrehajtható. A játékvezetők mindhárom alkalommal fizikai teszttel kezdték a napot, amelyet az elméleti teszt követett. Ezután került sor az UEFA DVD 2-3 anyagainak feldolgozására.

A program zárásaként Schoblocher István, a JB elnöke átadta a diplomákat a jelenlévő játékvezetőknek. Megtisztelte jelenlétével a szakmai napokat Salgótarjánban és Balssagyarmaton a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, Ferencz Gyula, aki hozzászólásában kitért a játékvezetés fontosságára és sok sikert kívánt a tavaszi bajnokság folytatásához.
 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS