Megmentette az eszméletlen játékost a futsaljátékvezető

2015. január. 29., 21:49   |    

Megmentette az eszméletlen játékost a futsaljátékvezető

A Nyírgyulaj–RTK-Vasló férfi NB II-es futsalmérkőzés nem az eredmény marad emlékezetes a résztvevők számára. A bajnokesélyes 15-1-re hengerelt a sereghajtó ellen, azonban a találkozó előtt történtek mély nyomot hagytak az érintettekben.

A szokásos pályabejárást követően jutott a játékvezetők fülébe, hogy baj van, valaki rosszul lett a nyírbátori sportcsarnokban. Bemelegítés közben az egyik, ezúttal be nem nevezett hazai játékos összeesett. Takács István NB I-es futsal játékvezető (a képen balra) azonnal odasietett, és mivel egészségügyi alkalmazott, rögvest cselekedett. Stabil oldalfekvésbe helyezte a semmire sem reagáló sportolót.

– Eszméletlen volt, a szemei felakadtak. Arra törekedtem, nehogy lenyelje a nyelvét. Öt-hat percig szólítgattam, diszkréten pofoztam, hogy meggyőződjek: eszméleténél van-e, illetve reagál-e fájdalomingerre. Láthatóan egy kisebb fajta rohama volt, ami izomgörcsben, testének kisebb remegésében nyilvánult meg. Közben hívták a mentőket. Amint megérkeztek, segítettem nekik. Elmondtam, hogy mi történt, akik a helyszínen ellátásban részesítették, majd magukkal vitték. Úgy tudom, hogy azóta sem lehetett egyértelműen megállapítani, pontosan mit élt át. Nekem gyorsan kellett cselekedni, ami munkámból fakadóan természetes dolog – jegyezte meg Takács István, aki húsz esztendeje tevékenykedik az egészségügyben, jelenleg a pszichiátriai osztály részlegvezető ápolója Debrecenben, játékvezetői kollégái pedig régóta Műtősnek becézik. Emberséges tette után a mérkőzés már nyugodt mederben zajlott. A megmentett játékos köszöni, jól van, és hálás a szakszerű beavatkozásért.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS