Létrejött a szakma országos hálózata

2006. november. 13., 10:34   |    

Létrejött a szakma országos hálózata

Nem mindennapi rendezvény színhelye volt szombaton az MLSZ székháza. A 20 régió (19 megye és a BLSZ) most kijelölt instruktorai (oktatói), utánpótlás vezetői, ellenőrzés-irányítói, valamint - teljesen új területként - az új játékvezetők toborzását végző szakemberek találkoztak az MLSZ otthonában.

A rendezvény fő célja az volt, hogy a JB - eleget téve az UEFA játékvezető Conventionban vállalt kötelességének - kialakítsa és felkészítse azt a szakmai stábot, amely a továbbiakban felelős lesz az egyes területeken végzett munkáért.

A megyei szövetségek kiváló hozzáállását mutatja, hogy egyetlen terület képviselői sem hiányoztak az összejövetelről és a 80 fő nagyon tartalmas három órát töltött együtt.

Vágner László, az MLSZ JB elnöke megnyitójában hangsúlyozta a jelenlévők felelősségét a vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében. Legfontosabb feladatként a játékvezetői létszám növelését, és a jelenleg tevékenykedő játékvezetők képzésének minőségi javítását nevezte meg.

Vágner László bemutatta az adott területek országos irányítóit. Az instruktorokat Ring János, a utánpótlás (talent) képzést Hartmann Lajos, az ellenőröket Huták Antal irányítja, míg az egyik kulcsterület - a toborzás - vezetője Tóth Vencel lesz.

A résztvevők ezt követően megismerték saját szakterületükkel összefüggő követelményeket és kicserélték tapasztalataikat az adott feladatkörökben.

 


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS