Kassai Viktor: Eb után, olimpia előtt

2008. június. 20., 15:42   |    

Kassai Viktor: Eb után, olimpia előtt

A csoportmérkőzések befejeztével négy játékvezetői trió és az összes tartalék játékvezető hazatért a kontinenstornáról. Már itthon van Kassai Viktor is, aki három meccsen is közreműködött.

- Mivel a csoportmeccsek után csak hét mérkőzés marad, kevesebb játékvezetőre van szükség, ezért a tartalékok, valamint mellettük négy bírói hármas az első negyeddöntőre befejezték szereplésüket - mondta el honlapunknak Kassai Viktor. - Nagy büszkeség számomra, hogy feladatokat kaptam a tornán, s ha csak statiszta-szerep jutott is nekem, ezért így is képviselhettem az Eb-n a magyar labdarúgást.

A magyar bíró már az első napon szerephez jutott, ő volt a negyedik bíró a Portugália - Törökország, később pedig az Ausztria - Lengyelország, valamint az utolsó körben a világbajnok között a továbbjutásról döntő Olaszország - Franciaország meccsen is közreműködött.

- Mindhárom meccsnek megvolt a maga varázsa, nem lehet sorrendet állítani közöttük - folytatta Kassai Viktor. - A portugál-török azért volt fontos, mert már az első napon bemutatkozhattam, az osztrák-lengyel pedig azért nagy élmény, mert a rendezők legnagyobb stadionjában játszották, ott, ahol a döntő is lesz majd. Az olasz-francia pedig nagyon nagy fontosságú, és ennek megfelelően is kezelt meccs volt, hiszen a továbbjutásról döntött a két futballnagyhatalom között.

Játékvezetőnk most pihen egy kicsit, de sok ideje nincs az újabb nemzetközi feladatig: augusztusban ott lesz az Pekingben, s az olimpián (amelyre Európából összesen öt bírói trió kapott meghívást) Erős Gábor és Vámos Tibor társaságában vezet majd mérkőzéseket.

- Augusztus elején utazunk, s a helyszínen derül majd ki, mi lesz a pontos programunk. Az Eb-n minden nap tréningeztünk, itthon is ügyelek majd a formámra. Egy kis pihenés persze azért belefér a következő időszakba, de edzeni kell folyamatosan, hiszen amíg vannak előttünk álló feladatok, azokra kell koncentrálni
- fejezte be a játékvezető.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS