Gyakorlati vizsgát tesznek az asszisztensek

2008. február. 07., 13:15   |    

Gyakorlati vizsgát tesznek az asszisztensek

Ahogyan azt Vágner László, az MLSZ JB elnöke több esetben is hangsúlyozta: az őszi szezon játékvezetői hibáinak jelentős része az asszisztensi munka, és az együttműködés hiányosságaira vezethető vissza. (A különböző televíziós csatornákat nézve láthatjuk, hogy ez nem csupán magyar jelenség.) Egy-egy leshelyzet helytelen megítélése jelentős befolyással lehet a mérkőzések eredményére.

A JB vezetői ezért is döntöttek úgy, hogy március végéig az NB I és NB II-s mérkőzéseken működő valamennyi asszisztensnek gyakorlati felmérésen kell részt vennie, és néhány másodosztályban működő játékvezető is lehetőséget kap ez irányú képességei kipróbálására.

A vizsga alapját a FIFA által már kipróbált – DVD-n rendelkezésre álló - gyakorlatok képezik. Egy-egy asszisztensnek rövid idő alatt körülbelül húsz leshelyzetet kell megítélnie, s a döntések helyességét a felvételek visszajátszása után külön szakmai stáb értékeli majd. A munkacsoportot Hamar László vezeti, a feladatok kidolgozását, begyakoroltatását és felvételét pedig a közelmúltban visszavonult két FIFA asszisztens, Tompos Zoltán és Székely Ferenc végzi.

Az összesített értékelés részét képezi majd természetesen a televízió által közvetített mérkőzéseken nyújtott teljesítmény is.

Az MLSZ JB a vizsgáztatástól azt várja, hogy még valósabb képet kap az asszisztensek felkészültségéről, és az így elkészített anyag segítséget nyújthat a megyékben folyó képzéshez is.


Az országos keret névsorai ide kattintva olvashatók.


A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS