Elismerő értékelés az UEFA szakembereitől

Tegnap a késő esti órákban érkezett hazánkba az UEFA által kijelölt bizottság, amely hivatott volt felmérni a játékvezetői konvenció időarányos végrehajtásának helyzetét.
Beszámoltak az MLSZ JB vezetői
A delegáció tagjai Michel Sablon, a technikai bizottság képviselője, Werner Helsen, a játékvezető instruktori bizottság tagja, valamint Natacha Perez, a Konvenció UEFA koordinátora volt. A négyfős küldöttséget Jacob Erel, az UEFA egyik meghatározó szakembere vezette.

Reggel az MLSZ székházában Kisteleki István, a szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket, akik ezután a JB vezetőivel konzultáltak. Az ötórás megbeszélésen a bizottság tagjai pontról-pontra számon kérték az MLSZ JB képviselőitől - Vágner Lászlótól, Piller Sándortól, Ring Jánostól és Márton Sándortól - a Konvenció előírásai alapján a vállalt feladatok időarányos teljesítését. A több mint kétórás beszámolót követően kérdéseket tettek fel Ábrahám Attila megyei JB elnöknek, Vad István játékvezetőnek és Varga Ferenc kijelölt Talent-asszisztensnek is.
Elégedettek voltak a bizottság tagjai

Később csatlakozott a résztvevőkhöz Bicskei Bertalan, a hazai edzőképzés irányítója is, a nap végén pedig az MLSZ nevében Berzi Sándor, a szövetség nemzetközi igazgatója köszönte meg a küldöttség munkáját.
Jacob Erel, az UEFA delegációjának vezetője értékelése során hangsúlyozta az alig egyéves munka hatékonyságát, a kiváló strukturális rendszert valamint a munka szakmailag alaposan felkészült vezetését. Jacob Erel külön kiemelte a játékvezetés különböző szintjein dolgozók önzetlen áldozatvállalását.
Mindezek alapján nem tűnik túlzott optimizmusnak abban bízni, hogy a magyar játékvezetők június 27-én az elsők között teljesítik az európai konvenció elvárásait. A jelentős anyagi támogatásnál is többet jelenthet, hogy a magyar játékvezetők elismertsége hamarosan ismét a kontinens legjobbjaiéval vetekedhet majd.
A hírkategória további hírei
2020-01-05 18:38:18
Bács-Kiskun megye nyerte a XV. Sípmester Fesztivált
2018-08-23 10:54:19
Tíz éve vezették Kassai Viktorék Pekingben az olimpiai döntőt
2018-07-27 09:59:28
Varsóban vezetett BL-selejtezőt Farkas Ádám
2018-02-07 13:16:23