Bíróbál Nógrádban
A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága 2007. 01. 27.-én, szombaton Salgótarjánban, a megyeházán rendezte meg az évadzáró-évadnyitó bálját. Az eseményen több díjat adtak át. A 2006-os év játékvezetője Dósa Árpád lett.
Az ünnepségen elsőként Komjáti István, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának ellenőrzési vezetője üdvözölte a megjelenteket. Ezt a követően a résztvevők egyperces néma felállással adóztak az elmúlt évben elhunyt játékvezetők emlékérnek. A folytatásban Komjáti István, az est házigazdája köszöntötte Ferencz Gyulát, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnökét, Pancsovai Nándort, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárát, Répássy Lászlót, a Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség ügyvezető igazgatóját, Kolosi Tibort, a megyei közgyűlés sporttanácsnokát, a meghívott megyék és az NB III Mátra-csoportjának képviselőit, majd köszönetet mondott a bál támogatóinak.
Ezután átadta a szót Schoblocher Istvánnak, aki az elmúlt év január 23-a óta a megyei játékvezetői bizottság elnöke. A vezető is köszönetet mondott a támogatóknak, majd kihangsúlyozta, hogy az elmúlt évben mindent megtettek azért, hogy a játékvezetés jó színvonalú legyen. Kiemelte: jó munkakapcsolat alakult ki a megyei labdarúgó szövetséggel is.
Ezután kezdetét vette az elismerések átadása. Emléklapot kapott az, aki az elmúlt időszakban a megyei I. osztályban az első mérkőzését vezette, így Fekete László, Pádár Zoltán és Baranyi Gábor, az NB III-ban Seszták László, a harmadik vonalban először asszisztált Bogár Edina, Pádár Zoltán és Fekete László. Bronzkitűzőt kapott Hornyák Krisztián és Tóth István (10 éve vizsgázott), míg aranykitűzőt Marcsok János (20 éve). A megyei I. osztályú edzők szavazata alapján Pál László lett a legjobb.
Az Urbán Árpád-díjat ezúttal az kapta, aki az országos asszisztensi keretben hosszabb ideje kiemelkedő teljesítményt nyújt. Ezt a díjat Tóth István vehette át Urbán Árpádnétól. Nógrád megyében 2006-ban a harmadik legjobb játékvezető Strehó Sándor lett, ő kapta meg a 'Nyerges László-díjat', a második Pál László, övé lett a 'Bacskai János-díj'. Az első helyen végzett, vagyis az év játékvezetője lett Dósa Árpád, aki megkapta a 'Halácsy József-díjat'.
Ezt követően Ferencz Gyula gratulált a díjazottaknak, megköszönte mindenkinek egész éves tevékenységét, majd megnyitotta a bíróbált.